Egy héttel az esemény előttig nem is nagyon
gondoltam magára a műtétre, gondolatban kicsit „félretettem”
a témát. Ez nem biztos, hogy túl jó ötlet volt, mert így az is
majdnem kiment a fejemből, hogy egy vérvételt is kellene valahogy
intézni.
A
hajbeültetési beavatkozáshoz ugyanis egy vérképre is szükség
van... szerencsére a klinikától ekkor kapott tájékoztató e-mail
segített ezt tudatosítani. Némi intenzív információszerzés
után kiderült, hogy van az a pénz (és nem is túl sok), amiért
egy vérképet tokkal-vonóval egy nap alatt is be lehet szerezni,
úgyhogy miután elküldtem a klinikának az eredményt és ők azt
rendben találták, hátradőltem egy kicsit.
A műtét előtti este aztán az e-mailben kapott
tanácsok alapján bepakoltam, és a másnap hajnal fél 8-as
kezdésre való tekintettel próbáltam viszonylag korán lefeküdni,
ami sajnos nem igazán sikerült. Ennek ellenére reggel időben
odaértem a
klinikára, ahol nagyon kedvesen fogadtak, de azért
érthető módon valamennyire igyekeztek pörgetni is a folyamatot.
Gördülékenyen ment minden, pár perc adminisztráció,
öltözőszekrénybe bepakolás-átöltözés, az „előtte” fotók
elkészítése és némi gyógyszeres felkészülés után a
nullásgép alá kerültem. Bevallom, előzetesen megfordult a
fejemben, hogy ezen a ponton még elmenekülhetek, ha teljesen
kopaszon belenézve a tükörbe úgy látom, hogy nem is áll ez
nekem olyan rosszul... de egyrészt rosszul állt, másrészt meg ott
helyben már sokkal erősebb volt a „vágjunk bele, csináljuk, jó
lesz ez” érzés, amiben biztosan segített a kellemes légkör is.
Szóval pár perc múlva már hason feküdtem és kaptam az
érzéstelenítő injekciókat, amit az átültetendő hajszálaknak
a donorterületről való kivétele követett. Ebből gyakorlatilag
semmit nem éreztem, úgyhogy még az alváshiányom egy részét is
pótolni tudtam.
|
Hajbeültetés műtét - A donor terület |
Érzésre viszonylag gyorsan eljött az ebédszünet,
de azért jólesett felkelni, és ülő helyzetben tölteni azt az
időt, amíg eltüntettem a megrendelt pizzát. Miután végeztünk a
kivétel aznapra szánt részével, következett a hajvonal
átbeszélése és berajzolása a tükör előtt, majd nekieshettünk
a beültetésnek. Ez a félig ülő pozitúra miatt kényelmesebb
volt, mint a kivétel, viszont a szúrásokat kicsit jobban
megéreztem, ezért menet közben is szükség volt még néhány
injekcióra, és a vége felé vízben oldott fájdalomcsillapítót
is kaptam. Na azért halálközeli élménynek sem nevezném, maximum
helyenként kicsit kellemetlennek, ha csak ennyit kell szenvedni a
szépségért, az bőven belefér. Ezt az időt egyébként részben
félálomban töltöttem, részben tévéztem, de akár egy filmet is
választhattam volna a klinika kollekciójából. Kb. 5-ig tartott a
procedúra, utána megbeszéltük, hogy mire vigyázzak másnapig –
a donorterületre elvileg nem kell extrém módon odafigyelni, a
befogadó területre már annál inkább; igaz, hogy akár még víz
is érheti, de a mechanikai hatás mindenképpen kerülendő. Avagy:
„a sima eső oké, a jégeső már nem”. Ezt szem előtt tartva,
az éjszakára kapott muníciót – egy védőpárna-szerűség az
otthoni ágynemű tisztán tartása végett, plusz egy flakon
fiziológiás sóoldat, szaknyelven spricni, amivel egy-másfél
óránként kellett bepermeteznem a fejemet – a hónom alá csapva
hazataxiztam.
|
Hajbeültetés után közvetlenül |
A beavatkozás nyomai azért elég intenzíven
látszottak, így előnynek bizonyult a korai sötétedés, és az,
hogy a nyolcadik kerületben lakom, ugyanis errefelé még ilyen
fejjel sem kellett attól tartanom, hogy bármiféle feltűnést
keltek az utcán. Lefekvés előtt bevettem a klinikán kapott
második adag fájdalomcsillapítót, de inkább megelőző
célzattal, mert igazán fájni nem fájt a fejem, csak a szokásosnál
nehezebbnek éreztem. Az éjszakát félig-meddig ülő helyzetben,
két párnával a fejem alatt kellett töltenem, de emiatt talán
csak kétszer ébredtem fel, és akkor is gyorsan vissza tudtam
aludni. Elvileg fekhettem volna oldalt is, de azért inkább óvatos
voltam, és nem próbálkoztam ezzel.
Másnap nagyjából ugyanez volt a menetrend, annyi
különbséggel, hogy most a nap nagyobb részét tette ki a
beültetés, mint a kivétel. Mivel előző nap kissé elfeküdtem a
fejemet a kivételnél, most kaptam egy kerek, lyukas párnát, így
jóval kevésbé éreztem az arcomat, miután felkelhettem a hason
fekvésből. A délutáni program is hamarabb véget ért, mint az
első napon, ami azzal az apró hátránnyal járt, hogy most kétszer
olyan megviselt fejjel kellett világosban hazaindulnom. De hát
valamit valamiért, és így legalább 4 körül már otthon is
voltam. Kifújhattam magam és kezdődhetett a projektnek az a része,
amitől csak egy kicsit tartottam, mert a semmittevés mindig is jól
ment...