A nagy napok

Egy héttel az esemény előttig nem is nagyon gondoltam magára a műtétre, gondolatban kicsit „félretettem” a témát. Ez nem biztos, hogy túl jó ötlet volt, mert így az is majdnem kiment a fejemből, hogy egy vérvételt is kellene valahogy intézni. 

A hajbeültetési beavatkozáshoz ugyanis egy vérképre is szükség van... szerencsére a klinikától ekkor kapott tájékoztató e-mail segített ezt tudatosítani. Némi intenzív információszerzés után kiderült, hogy van az a pénz (és nem is túl sok), amiért egy vérképet tokkal-vonóval egy nap alatt is be lehet szerezni, úgyhogy miután elküldtem a klinikának az eredményt és ők azt rendben találták, hátradőltem egy kicsit.

A műtét előtti este aztán az e-mailben kapott tanácsok alapján bepakoltam, és a másnap hajnal fél 8-as kezdésre való tekintettel próbáltam viszonylag korán lefeküdni, ami sajnos nem igazán sikerült. Ennek ellenére reggel időben odaértem a klinikára, ahol nagyon kedvesen fogadtak, de azért érthető módon valamennyire igyekeztek pörgetni is a folyamatot. Gördülékenyen ment minden, pár perc adminisztráció, öltözőszekrénybe bepakolás-átöltözés, az „előtte” fotók elkészítése és némi gyógyszeres felkészülés után a nullásgép alá kerültem. Bevallom, előzetesen megfordult a fejemben, hogy ezen a ponton még elmenekülhetek, ha teljesen kopaszon belenézve a tükörbe úgy látom, hogy nem is áll ez nekem olyan rosszul... de egyrészt rosszul állt, másrészt meg ott helyben már sokkal erősebb volt a „vágjunk bele, csináljuk, jó lesz ez” érzés, amiben biztosan segített a kellemes légkör is. Szóval pár perc múlva már hason feküdtem és kaptam az érzéstelenítő injekciókat, amit az átültetendő hajszálaknak a donorterületről való kivétele követett. Ebből gyakorlatilag semmit nem éreztem, úgyhogy még az alváshiányom egy részét is pótolni tudtam.

Hajbeültetés műtét - A donor terület

Érzésre viszonylag gyorsan eljött az ebédszünet, de azért jólesett felkelni, és ülő helyzetben tölteni azt az időt, amíg eltüntettem a megrendelt pizzát. Miután végeztünk a kivétel aznapra szánt részével, következett a hajvonal átbeszélése és berajzolása a tükör előtt, majd nekieshettünk a beültetésnek. Ez a félig ülő pozitúra miatt kényelmesebb volt, mint a kivétel, viszont a szúrásokat kicsit jobban megéreztem, ezért menet közben is szükség volt még néhány injekcióra, és a vége felé vízben oldott fájdalomcsillapítót is kaptam. Na azért halálközeli élménynek sem nevezném, maximum helyenként kicsit kellemetlennek, ha csak ennyit kell szenvedni a szépségért, az bőven belefér. Ezt az időt egyébként részben félálomban töltöttem, részben tévéztem, de akár egy filmet is választhattam volna a klinika kollekciójából. Kb. 5-ig tartott a procedúra, utána megbeszéltük, hogy mire vigyázzak másnapig – a donorterületre elvileg nem kell extrém módon odafigyelni, a befogadó területre már annál inkább; igaz, hogy akár még víz is érheti, de a mechanikai hatás mindenképpen kerülendő. Avagy: „a sima eső oké, a jégeső már nem”. Ezt szem előtt tartva, az éjszakára kapott muníciót – egy védőpárna-szerűség az otthoni ágynemű tisztán tartása végett, plusz egy flakon fiziológiás sóoldat, szaknyelven spricni, amivel egy-másfél óránként kellett bepermeteznem a fejemet – a hónom alá csapva hazataxiztam.

Hajbeültetés után közvetlenül

A beavatkozás nyomai azért elég intenzíven látszottak, így előnynek bizonyult a korai sötétedés, és az, hogy a nyolcadik kerületben lakom, ugyanis errefelé még ilyen fejjel sem kellett attól tartanom, hogy bármiféle feltűnést keltek az utcán. Lefekvés előtt bevettem a klinikán kapott második adag fájdalomcsillapítót, de inkább megelőző célzattal, mert igazán fájni nem fájt a fejem, csak a szokásosnál nehezebbnek éreztem. Az éjszakát félig-meddig ülő helyzetben, két párnával a fejem alatt kellett töltenem, de emiatt talán csak kétszer ébredtem fel, és akkor is gyorsan vissza tudtam aludni. Elvileg fekhettem volna oldalt is, de azért inkább óvatos voltam, és nem próbálkoztam ezzel.

Másnap nagyjából ugyanez volt a menetrend, annyi különbséggel, hogy most a nap nagyobb részét tette ki a beültetés, mint a kivétel. Mivel előző nap kissé elfeküdtem a fejemet a kivételnél, most kaptam egy kerek, lyukas párnát, így jóval kevésbé éreztem az arcomat, miután felkelhettem a hason fekvésből. A délutáni program is hamarabb véget ért, mint az első napon, ami azzal az apró hátránnyal járt, hogy most kétszer olyan megviselt fejjel kellett világosban hazaindulnom. De hát valamit valamiért, és így legalább 4 körül már otthon is voltam. Kifújhattam magam és kezdődhetett a projektnek az a része, amitől csak egy kicsit tartottam, mert a semmittevés mindig is jól ment...