2017. október 26., csütörtök

Utóhang



Szép lassan elérkeztünk 2017 októberéhez, azaz a PRP-kezelés óta is eltelt majdnem egy év, így ennél véglegesebb már aligha lesz a hajátültetésem eredménye.

Összességében egy 10-es skálán 7-es szinten vagyok elégedett, mert az nem kérdés, hogy jobb a helyzet, mint az elején volt, de azért a referenciák alapján én még jobbra számítottam. Amíg viszonylag rövid a hajam (max. 1,5-2 cm talán), addig nincs túl nagy gond, viszont ezen a hosszon felül továbbra sem nagyon tudok olyan frizurát elképzelni, ami kényelmes is lenne, és komfortosan is tudnék vele a tükörbe nézni. Másrészt tudtam, hogy az igazán jó eredményhez amúgy is legalább két beavatkozásra lesz szükség, mindenesetre most egy ideig nem látom, hogy mikor lenne időm erre, mert munka mellett nem gondolom, hogy beleférne (illetve beleférni beleférne, de messze nem lennének ideálisak a körülmények). 

Bár a szép eredményhez szükség lenne még sűrítésre, így is elégedett vagyok!

Szóval, egy klasszikussal élve, a hajszálaim sokan lettek, de nem lettek elegen, így lehet, hogy a történetnek lesz még folytatása. Sem elégedetlen, sem csalódott, sem semmi ilyesmi nem vagyok, továbbra is nyitott vagyok arra, hogy belevágjak egy újabb átültetésbe. Hogy lesz-e hozzá kedvem, illetve lesz-e rá lehetőségem, az majd a következő 1-2 évben elválik...

1 megjegyzés:

  1. Menderita turun peranakan? Ingin sembuh dari turun peranakan? Apa sih Obat Turun Peranakan yang bagus dan tepat dipilih? Pom Mini Digital Apakah turun peranakan memang bisa disembuhkan dengan obat? Jawaban dari semuanya pertanyaan tersebut akan kami rangkum dalam pembahasan berikut ini. Temukan jawabannya disini! Jelly Gamat Gold-G

    VálaszTörlés